Szilágyi István fia 49 évesen is szüleivel aludt egy ágyban

Forrás: Youtube/GyorPluszTV -
gyilkosság szilágyi istván szülő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderült, hogy Szilágyi Péter beszámítható állapotban volt, amikor brutális kegyetlenséggel meggyilkolta édesapját. Ezért a napokban átszállították a börtönbe. A nyomozás során több megdöbbentő részlet is kiderült, például, hogy a férfi még felnőttként is szüleivel aludt egy ágyban.

Gál Sándor, rendőr alezredes érkezett ki a helyszínre azon a szörnyű napon, amikor Szilágyi István fia brutálisan megverte édesapját, majd az belehalt a sérüléseibe.
A nyomozó elárulta, borzalmas látvány fogadta akkor, a színész arca a felismerhetetlenségig össze volt verve, felkavaró élmény volt így látnia gyerekkori kedvencét.

„Beléptem az épületbe, ott feküdt a földön az az ember, akit a rajongásig szerettem, megannyi filmben láttam. Az arca - a felismerhetetlenségig összevert arca - csupa vér volt, a fia közben ott ült az ágy szélén, nézett maga elé, érthetetlen szavakat motyogott. Én azt gondoltam, ez rendőri pályafutásom, egyik legborzalmasabb élménye" – mesélte a Story Magazinnak.

Szilágyi István fia tudatában volt annak, hogy mit tesz. Forrás: Youtube/GyorPluszTV

Szilágyi Péter azóta sem tett vallomást, egy szót sem hajlandó mondani. Noha állítólag pszichiátriai kezelés alatt ált, gyógyszereket szedett, szakértők megállapították, hogy teljesen beszámítható volt, amikor nekitámadt édesapjának, és pontosan tudta, mit cselekszik. Már át is szállították a börtönbe, valószínűleg jó pár évet ott tölt majd.

Gál Sándor elmondta, a nyomozás során megdöbbentő részletek derültek ki. Például, hogy Szilágyi Péter még 49 évesen is a szüleivel aludt egy ágyban.

„Sajnos rengeteg információ birtokába jutottunk a nyomozás során. Szilágyi Péter egy időzített bomba volt ebben a családban, aki vélt vagy valós gyerekkori sérelmeiért álhatott bosszút."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.