Rendszeresen megerőszakolta és verte kiskorú lányait egy győri férfi (18+)

Forrás: Shutterstock -
erőszak gyermekbántalmazás 18+ felnőtt Győr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vádat emeltek egy győri házaspár ellen, akik bántalmazták, valamint szexuálisan zaklatták lányaikat.

A győri házaspárnak négy lánya született, akik a vádirat szerint 2006 óta rendszeresen tanúi voltak a családi konfliktusoknak, emellett apjuk rendszeresen, szíjjal, fakanállal, és horgászbottal bántalmazta őket. A gyerekek semmilyen támogatásra nem számíthattak az anyjuktól, ugyanis a nő minden nevelési feladatát elhárította. A gyermekek végezték a házimunkát a tanulás rovására. Az apa – felvilágosításra hivatkozva - szexuális cselekményre kényszerítette a 14 éves lányát, és a hatéves lányához is szexuális céllal közeledett.

A gyerekek közül többen alkoholhoz, gyógyszerekhez és kábítószerhez nyúltak.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfire fegyházbüntetés kiszabását kérte, és a szülői felügyeleti jogának megvonását indítványozta - írja a Bors az MTI közleménye alapján.

A kép illusztráció. Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.