Brutális gázolás: a ház előtt ütötte el a kislányt, továbbhajtott a részeg sofőr

Forrás: shutterstock.com -
gázolás súlyos sérülés gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 12 éves kislány egy ház előtt üldögélt barátaival, amikor egy részeg sofőr arra hajtott, és elgázolta őt. Dzsesszikának több csontja eltört, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy 24 órás ápolásra szorul.

Az Ausztriában élő fiatal lány keresztszüleinél nyaralt Tatabányán, amikor a tragédia történt. A 12 éves Dzsesszika egy ház előtt üldögélt barátaival, amikor egy részeg sofőr arra hajtott.

„Amikor jött az autó, Dzsesszit az unokatestvére megragadta, hogy odébb rántsa a székből, de már nem sikerült neki. Az autó letért az útról és elgázolta a lányomat. Már nem is volt idejük semmire, meg a lába bele is akadt a székbe. A sofőr pedig elhajtott, maga mögött hagyva a két sérült fiatalt." – mesélte a Ripostnak a lány édesanyja.

A fotó illusztráció. Forrás: shutterstock.com

Akkor erővel gázolta el, hogy a lányt gyakorlatilag átrepítette az út túloldalára, rengeteg csontja eltört.
„A jobb lábszára is többszörösen eltört, azt még aznap este meg kellett műteni. Vasat és csavarokat műtöttek bele, hogy egyszer talán még tudja használni... A nagy esés és csúszás miatt a nadrágja beleégett a combjába, és még az állát is össze kellett varrni. Öt napot töltött az intenzíven, majd sima kórterembe került, de szerencsére mostanra hazaengedték, az élete már nincs veszélyben. Napokig nem tudott enni, felállni még most sem képes." – folytatta az édesanyja.

A sofőr ezután egyszerűen továbbhajtott. Később elkapták, elvették a jogosítványát, de elengedték.
„Annyira részeg volt, hogy nem tudták kihallgatni, ezért várniuk kellett. Másnap elismerte a gázolást és azt is, hogy ivott alkoholt. Elmondta, hogy már nem az első eset, hogy így szállt autóba, és azt is, hogy látta a kint ülő gyerekeket, de már nem tudott fékezni. Elvették a jogosítványát, de kiengedték, mondván: nem büntetett előéletű." – mesélte a nő. A rendőrség megerősítette, hogy a férfi szabadlábon van.
Dzsesszika mellé 24 órás felügyelet szükséges, mivel még a mosdóba sem tud kimenni egyedül, édesanyja vigyáz majd rá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.