Elraboltak és megerőszakoltak egy 17 éves lányt Budapesten

Forrás: Shutterstock -
emberrablás nemi erőszak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fiatal lánnyal egy dohánybolt előtt kezdett beszélgetni két férfi, majd az autójukba csalták, és egy családi házba vitték, ahol mindketten megerőszakolták. A lánynak szerencsére sikerült megszöknie.

Egy XIX. kerületi dohánybolt előtt várakozott a 17 éves lány, amikor egy férfi lépett oda hozzá, és beszélgetésbe elegyedtek. Hozott neki kávét és energiaitalt, majd egy barátja is feltűnt.

„Úgy tudom, hogy Dóri ott állt a dohánybolt és a mellette lévő kisebb üzlet közötti részen, amikor egy férfi odament hozzá. Kedves volt, bókolt neki, felajánlotta, hogy az üzletből hoz neki kávét és egy energiaitalt. Dóri belement, de hatalmas hiba volt. Amikor kijött a férfi az üzletből, már ketten voltak, vélhetően a haverjával, vagy ismerősével volt ez az ember" - mesélte a Ripostnak a lány barátnője.

A dohánybolt alkalmazottja is megerősítette, hogy a lány itt kezdett el a férfival beszélgetni, és önként szállt be a kocsiba.

„Először nem is értettem, hogy mi történik, később derült ki, hogy valami szörnyűség van a háttérben. Megnéztem én is a felvételt. Annyi látszik rajta, hogy a lány egyedül álldogál, majd mellé lép egy nagydarab férfi. Ezután elmegy, de nem egyedül tér vissza. Elkísérte egy nagydarab barátja is, akivel együtt hoznak a lánynak egy kávét és egy energiaitalt. Beszélgetnek, majd megérkezik egy drága autó, amit egy férfi vezetett, majd a két társa és a lány közösen beszálltak a kocsiba. Én úgy láttam, hogy a fiatal önként szállt be, gondolom elcsalhatták valamivel" - mondta az ott dolgozó.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezután a lány egy családi házban kötött ki, ahol borzalmas dolgok történtek.
„Bementek az épületbe, de onnan már nem volt menekvés. A lányt megerőszakolta a két férfi, akik nem sokkal korábban még végtelenül kedvesek voltak vele." – folytatta a barátnő.

A szomszédok beszámolói szerint a házban egy roma férfi él, akinek zűrös ismerősei gyakran megfordultak a környéken.

„Miután megtörtént az erőszak, a két férfi Németországról kezdett beszélni Dórinak. Azzal kecsegtették, hogy ott majd milyen jó élete lesz. Azt mondták neki, hogy rengeteget fog keresni, nem lesz semmiben sem hiánya. Ám előtte elvitték egy közeli ruhaboltba, hogy új ruhákat vegyenek neki, ahol Dóri kihasználva az alkalmat, az egyik eladótól segítséget tudott kérni. Ők értesítették a rendőröket, a két férfi pedig azonnal menekülőre fogta." – árulta el az áldozat barátnője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.