Elterelte az anya figyelmét, majd elrabolta az apa a kétéves kisfiút

anya gyerekrablás gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sánta Tímea gyanútlanul lement a játszótérre fiával és annak édesapjával, akivel már jó ideje nem alkotnak egy párt. Csakhogy míg a férfi testvére elterelte a nő figyelmét, az apa elrabolta a kétéves gyereket.

Az anyának ítélték a gyereket, mégsem tud róla már hónapok óta semmit. A kétéves kisfiút ugyanis édesapja magával vitte, a rendőrség jelenleg is körözi.

Sánta Tímea Erdélyből jött Magyarországra, az interneten ismerkedett meg Józseffel, ám hamar kiderült, hogy nem fog működni a kapcsolatuk, csakhogy teherbe esett.
Ennek ellenére szakított a férfival, és visszament Marosvásárhelyre, itt nevelte Dávidot. Közös felügyeletben állapodtak meg, a férfi többször meglátogatta a gyereket.

Józsefet jelenleg is körözi a rendőrség. Forrás: police.hu

Csakhogy az apa egy nap kicsalta őket a játszótérre, majd elrabolta a kisfiút az anyja mellől.
„Tavaly is jött József, az anyja és a testvére is vele voltak. Rábeszéltek, hogy menjünk ki együtt a játszótérre. Ott József elvitte a kisfiamat csúszdázni, nekem meg a testvére mutogatott valamit a telefonján. Mire felnéztem, a gyerekem nem volt sehol, a kocsi viszont, amivel érkeztünk, igen. Később kiderült, hogy valakit odahívtak, aki elvitte őket az autóval, míg engem lefoglalt a testvér. Azonnal feljelentést tettem az ottani rendőrségen, a mai napig nyomoznak. Ahogy tudtam, Budapestre jöttem, és azóta is harcolok a gyerekemért" – mesélte Tímea a Blikknek.

A korábbi rendszeres látogatások után a Fővárosi Törvényszék kimondta a másodfokú eljárás során, hogy a gyereket át kell adnia az anyának.
„A rendőrök többször is kint voltak a lakhelyén, de sosem volt otthon. A világ végére is elmennék a kisfiamért, de egyszerűen nem tudom, hol keressem. Teljesen felőröl a várakozás, hogy mikor fogják el Józsefet és kapom vissza a kisfiamat„ – fakadt ki az édesanya.

Szeptemberben lesz a következő tárgyalás a gyermekelhelyezés ügyében, Tímea retteg, hogy a férfi nem jön el, és tovább bujkál a kisfiával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.