Már nem csak a Hős utcában használják, a gócpontok átterjedtek Budapest többi kerületébe is. 

Az újfajta dizájnerdrog azért is rendkívül veszélyes, hiszen olcsón hozzá lehet jutni, ezáltal könnyen beszerezhető. A „bika" szívleállást, görcsrohamot, és más életveszélyes tünetet is okozhat a szerhasználók számára. A legfrissebb információk alapján Magyarországon eddig már 11 ember halálát okozta, többen a fővárosban haltak meg.

„Miután a X. kerületi Hős utcában lévő drogtanyát felszámolták, a szerhasználók átmentek a Mázsa térre, de a VIII. kerületnek is vannak olyan részei, ahol hemzsegnek. Mentőzés közben nemrég a VII. kerület egyik csendes utcájában találkoztam egy olyan esettel, amikor egy 30 éves férfi fogyasztott a bika nevű drogból. A súlyos tünetek azonnal jelentkeztek, már nem tudtunk rajta segíteni. A tapasztalataink szerint a fogyasztók gyorsan kontrollvesztett állapotba kerülnek, s baromira kiszámíthatatlanná válnak" - nyilatkozta a Borsnak Zacher Gábor.