Szexuálisan zaklatta a diákokat egy portás egy budapesti iskolában

Forrás: Dreamstime -
budapesti iskola portás diák szexuális zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A portás bizalmas vizsonyt alakított ki az iskolába járó diákokkal, ezt kihasználva pedig többüket molesztálta. A Főügyészség letöltendő szabadságvesztést kért ellene. 

"A vádirat lényege szerint a vádlott, egy 61 éves férfi portásként, majd kertész-karbantartóként dolgozott egy budapesti általános iskolában. Emellett sportedzéseket és szakkört is tartott, illetve táboroztatásban is részt vett. A férfi kihasználta a gyerekek iránta kialakult bizalmát és 2015-től több tanulóhoz szexuálisan közeledett, fejlődésüket veszélyeztette, többeket szexuálisan bántalmazott.

A kép illusztráció Forrás: Dreamstime

A férfit 2019-ben őrizetbe vették, 2020. júniusig letartóztatásban volt, majd – az ügyészség indítványa és fellebbezése ellenére – bűnügyi felügyeletbe került.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen tizenkettedik életévét be nem töltött, az elkövető befolyása alatt álló sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt." - olvasható az ügyészség oldalán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.