Rendőrt ütött el egy részeg sofőr Sopronban

Forrás: police.hu -
ittas sofőr rendőr Sopron elütötte
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 41 éves osztrák férfi a cselekménye után elhajtott, azonban az osztrák hatóságok – a megadott információk alapján – elfogták és a schattendorfi rendőrőrsre előállították őt.

Sopronban, a Móricz Zsigmond utcában ellenőriztek a rendőrök egy osztrák rendszámú Audi A6 típusú gépkocsi vezetőjét 2020. augusztus 17-én. A járművet vezető férfit a járőrök igazoltatták – ennek során a sofőr egy osztrák honosságú vezetői engedélyt adott át - majd vele szemben alkoholtesztert is alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért az egyenruhások további mintavételre akarták előállítani. A járművezető azonban az intézkedés alól kivonta magát, és nagy sebességgel elhajtott a helyszínről.

A rendőrök több autóval követték őt, amelynek során a férfi úgy próbált egérutat nyerni, hogy a szolgálati gépkocsiknak is nekiütközött.

A forgalmi okból lassításra kényszerülő sofőrt végül a Csengery és Csatkai utcák kereszteződésében sikerült megállítani.

Az egyik rendőr kiszállt a szolgálati autóból, hogy intézkedjen a gépkocsi vezetőjével szemben, azonban a férfi először hátramenetbe kapcsolt, majd hirtelen elindulva, nagy sebességgel a vele szemből érkező egyenruhás felé indult, és elsodorta őt.

Az intézkedő járőr megsérült, őt a mentők kórházba vitték. Az egyik rendőr a társát ért támadást észlelve, kollégája testi épsége védelmének érdekében, az autó kerekére célozva, egy lövést adott le. Az osztrák hatóságok, a magyar rendőröktől kapott információk alapján 2020. augusztus 18-án megtalálták a gyanúsítható járművezetőt, elfogták és a schattendorfi rendőrőrsön előállították őt. A férfival szemben a magyar hatóságok nemzetközi körözést adtak ki. Az eset kapcsán hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - írja a Police.hu.

Forrás: police.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.