Ezer fölé emelkedett a napi új koronavírus-fertőzések száma Olaszországban

Forrás: NurPhoto via AFP/Massimiliano Ferraro/NurPhoto/Massimiliano Ferraro -
Olaszország koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több mint ezer új koronavírus-fertőzést mutattak ki az elmúlt 24 órában Olaszországban; utoljára május 12-én volt magasabb az egy nap alatt regisztrált új esetek száma - közölte szombaton az egészségügyi minisztérium. Az elmúlt 24 órában elvégzett tesztek közül 1071-nek az eredménye lett pozitív. Ezzel 258 ezer 136-ra nőtt a járvány kezdete óta regisztrált olaszországi megbetegedések száma. A vírus halálos áldozatainak a száma hárommal nőtt, elérve a 35 ezer 430 főt.

A legtöbb új esetet a Róma melletti, legnagyobb forgalmú olaszországi repülőtérnek helyet adó Lazio tartományban regisztrálták: 215 embert, akiknek csaknem a kétharmada nyaralásból hazatérő volt.
Sok fertőzött érkezett Szardínia szigetéről, érkeztek betegek továbbá Horvátországból, Franciaországból, Görögországból, Máltáról, Spanyolországból, Romániából, Ukrajnából, valamint az Egyesült Államokból. A tájékoztatás szerint sok fertőzött tünetmentes fiatal, de Lazio tartomány egészségügyi illetékese, Alessio D'Amato elmondta: kiemelt jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy megszakítsák a fertőzési láncolatokat.

Forrás: NurPhoto via AFP/Massimiliano Ferraro/NurPhoto/Massimiliano Ferraro


Olaszországban a járvány március-áprilisi tetőzése után július közepén 114 főre süllyedt az egy napon belül regisztrált új megbetegedések száma, de azóta folyamatosan nő. Ebben szerepe lehet annak, hogy egyes tudósítások szerint a nyaralóhelyeken és az éjszakai klubokban az emberek sokkal kevésbé ügyelnek a kötelező távolságtartásra, és a szájmaszk viselésére.
Ezzel együtt az olaszországi esetszám jócskán elmarad a Spanyolországban és Franciaországban regisztrált új fertőzöttek számától.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.