Meglepően sok viharkárt jelentettek be az utóbbi hónapokban

Forrás: Shutterstock -
vihar biztosító kár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A biztosítók idén május és augusztus között mintegy 85 ezer bejelentést kaptak viharkárról. Ez jóval több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Egyharmaddal több viharkárt kell idén a biztosítóknak kifizetni a májustól augusztusig terjedő időszakra, mint tavaly, ugyanis 85 ezer bejelentés érkezett.

„Az idén május elseje és augusztus 31. között csaknem 85 ezer bejelentés érkezett egyéni és társasházaktól egyebek mellett vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás, villámárvíz okozta károkról. A biztosítók előreláthatólag 6,6 milliárd forintot fizetnek ki, szemben az előző év azonos időszakának 4,1 milliárd forintjával" – nyilatkozta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-nek.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ebben pedig még benne sincsenek a mezőgazdasági és az ipari létesítményekben, közintézményekben keletkezett károk.

A Mabisz 2010 óta vizsgálja a nyári viharszezont, eddig 2010-es évben keletkeztek a legnagyobb károk. Ekkor 312 ezer kárbejelentés érkezett, és mintegy 30 milliárd forintot kellett a biztosítóknak kifizetniük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.