Kispesti rablás: Nem ízlett neki az étel, ezért rálőtt a pincérre

Forrás: Shutterstock -
fegyveres rablás étterem Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 19 éves gyanúsított egy gáz-és riasztófegyverrel lőtt rá a pizzéria alkalmazottjára, majd 21 éves társa kiürítette az étterem kasszáját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt indított nyomozást két ismeretlen férfi ellen 2020. március 8-án, akik aznap hajnalban kiraboltak egy XIX. kerületi éttermet.

A fegyveresek a nyomozás adatai szerint 4 óra körül bekopogtak a pizzéria ajtaján, majd az ajtót nyitó alkalmazottat egyikük mellkason lőtte egy gáz -és riasztófegyverrel, társa pedig a lövéstől földre kerülő férfit ököllel többször megütötte. A rablók ezt követően kiürítették az étterem kasszáját, és a megszerzett pénzzel elmenekültek. Az eladó a támadás során 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

A BRFK nyomozói több hónapos munka során azonosították a rablás elkövetőit, a 21 éves U. T.-t és társát a 19 éves K. Mártont, akiket a nyomozók a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együttműködve augusztus 28-án elfogtak. A bűncselekmény elkövetését U. T. elismerte, kihallgatása során pedig azt is elárulta a nyomozóknak, hogy a pizzériánál a rablás előtt már egy héttel korábban terepszemlét tartott társával

és választása sem véletlen a kispesti étteremre esett; tettét azzal indokolta, korábban többször volt vendége a pizzériának, de nem ízlett neki az étel és az alkalmazottakkal sem volt megelégedve, ezért úgy gondolta megérdemlik, ha kirabolja őket.

- írja a police.hu

Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.