Kiderült: ilyen pozícióban kell aludni ahhoz, hogy az életben sikeres legyél

Forrás: Thinkstock -
siker alvás póz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Brit munkavállalók alvási szokásait vizsgálva igyekeztek ideríteni, hogy van-e kapcsolat az alvási pozíció és az életben elért sikerek között. 

5000 brit munkavállaló bevonásával végeztek kutatást, az alvási szokásaikat vizsgálták. Arra voltak kíváncsiak, milyen alvási pozíciókat részesítenek előnyben, és az eremdényből kiderült, hogy a magasabb fizetéssel rendelkezők csaknem harmada, 29 százaléka a hason, szétvetett kezekkel lábakkal való alvást kedveli, 23 szézalékuk pedig a háton fekvő „katona" pozíciót.

A magas keresetűek hason, kezükett széttárva alszanak Forrás: Thinkstock

Az alacsonyabb keresetűek 29 százaléka a magzati pózt választotta, 24 százalékuk pedig a párnát átölelve alszik - írja a Ripost. A magzati póz a magas kerestűeknél a harmadik helyezett volt, a párnát ölelő póz pedig a negyedik. Az alacsony keresetűeknél a harmadik helyezett a hason kevős pozíció lett.

A kutatók szerint azt is érdemes figyelembe venni, hogy a választott póz mennyire kényelmes az adott személynek, ha ugyanis nem az, akkor valószínűleg nem ébred kipihenten, ez pedig hatással van a teljesítményre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.