Kiterjesztik a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások hatályát Dániában, mivel megdőlt a fertőzöttek napi számának rekordja - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken. Magnus Heunicke közölte, hogy az egy hete, eredetileg október 4-ig életbe léptetett intézkedések hatályát meghosszabbítják október 18-ig. A korlátozások értelmében a bároknak és az éttermeknek este tízkor be kell zárniuk, a vendégeknek pedig maszkot kell viselniük ezekben, amikor éppen nem ülnek.

Szombattól a köztereken megtartott magánrendezvények és partik részvételi számát legfeljebb ötven főben korlátozzák. Nemrég hasonló szabályozást fogadtak el a nyilvános rendezvényekkel kapcsolatban is. Heunicke hangsúlyozta, hogy ennek az intézkedésnek a célja, hogy a lehető legnagyobb mértékben elkerülhessék a társadalom más részeinek korlátozását.

Forrás: Ritzau Scanpix via AFP/Ólafur Steinar Rye Gestsson/Ólafur Steinar Gestsson


A miniszter ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy a fertőzöttek negyede 20 és 29 év közötti, ami nagyon magas arány.
Dániában az utóbbi 24 órában 678 új esetet azonosítottak, az egészségügyi hatóságok szerint a járvány februári kitörése óta nem jegyeztek fel ennyi fertőzöttet.
A fokozott tesztelés részben magyarázatul szolgál a magas esetszámra, ugyanakkor a dán hatóságok az utóbbi hetekben helyi járványgócok kialakulására figyelmeztettek, különösen a fővárosban, Koppenhágában.
Az 5,8 millió lakosú országban mintegy 25 500 fertőzöttet azonosítottak, és 647 a halálos áldozatok száma.