Álarcos énekes méhecske RTL Klub Rubint Rella
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Álarcos énekesben Gáspár Laci nyomozói székében ezúttal X-Faktoros mentortársa, Puskás Peti foglalt helyet, aki a kilátás mellett a nyomozati munkát is élvezte.

A koronavírus miatt hiányzó nyomozó most is az internet segítségével jelentkezett be a showműsorba, ráadásul nyomozati segítséget is nyújtott az újdonsült vendégnek – egy nem mindennapi ajándék, egy nyomozati lexikon formájában.

A stúdióban ülő nézők és a Nyomozók döntése alapján a negyedik adásban a Méhecske lepleződött le, aki mögött Rubint Rella, Rubint Réka unokahúga, a népszerű influenszer volt!

A Nyomozóknak ezúttal sem jött össze a sikeres gyanúsítás, Hargitai Bea szerint Bódi Sylvit, Csobot Adél szerit Kapás Boglárkát, Sebestyén Balázs tippje Mihalik Enikő volt, a vendégnyomozó, Puskás Peti szerint pedig Szilágyi Liliánát rejtette a Méhecske álarc.

A játékában először a Méhecske és az Egér párbajozott, majd újra egy hármaspárbaj következett: a Bika, a Kaktusz és a Zebra csapott össze a színpadon. Végül a Kakas és a Röfi mérte össze előadói tudását.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.