Gyomorforgató házibuli! Csoportosan erőszakoltak meg egy 14 éves lányt

házibuli lány erőszak rendőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A valóra vált rémálom! Hat embert vettek őrizetbe miután állítólagosan egy születésnapi partin megerőszakoltak egy 14 éves tinit, Valenciában.

A fiatal lány állítása szerint a bulin csoportosan megerőszakolták, majd az férfi is rátámadt, aki felajánlotta, hogy hazaviszi. Azonban az áldozat először csak egy barátjának mesélt a szörnyű éjszakáről, ám a hír végül az édesanyjához is eljutott, aki azonnal felhívta a rendőrséget. A következő napokban hat embert vettek őrizetbe, ebből négyet le is tartóztattak. A gyanúsítottak pedig váltig állítják, hogy szerintük nem történt erőszak, hiszen a lány maga egyezett bele a csoportos szexbe - írja a Mirror.

Forrás: Shutterstock

A partiban leginkább 18-25 év közötti fiatalok vettek részt. Volt egy férfi, megígérte a fiatal lánynak, hogy épségben hazaviszi és megvédi a többiektől, amiért valószínűleg szexet kért cserébe. Hiszen a brutális támadás után, még egyszer ő is megerőszakolta. Azt egyelőre viszont nem lehet tudni, hogy ez a férfi is részt vett- e a csoportos erőszakban vagy egyedül támadt rá a kiskorúra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.