Koronavírus: hétfőtől bezárnak az éttermek és a kulturális intézmények Németországban

korlátozások COVID-19 koronavírus Németország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus-járvány első, tavaszi hulláma óta a legszigorúbb korlátozásokat vezetik be Németországban, a fertőzésveszéllyel járó kapcsolatok csökkentésének céljával hétfőtől november végéig csaknem teljesen felfüggesztik a többi között a vendéglátóipar és a kulturális szektor működését, a közoktatást és a napközbeni gyermekellátás rendszerét viszont nem állítják le - jelentették be szerdán Berlinben.

A járvány gyorsulása révén a teszttel kiszűrt fertőzések száma már hét nap alatt megduplázódik, az intenzív kórházi kezelésre szorulók száma pedig tíz nap alatt duplázódik - mondta Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után. A folyamat feltartóztatásához közös erőfeszítésre van szükség, "ki kell szabadulni a robbanásszerű növekedésből - emelte ki. Az esetek 75 százalékában nem tudni, hogy miként történt a fertőzés, ezért széles körben csökkenteni kell a vírus átadásának veszélyével járó kapcsolatokat - mondta a kancellár.

A korlátozások célja az akut egészségügyi szükségállapot elkerülése. Ehhez gondoskodni kell arról, hogy a kapcsolatkutatással foglalkozó helyi egészségügyi hatóságok ismét fel tudják tárni és meg tudják szakítani a fertőzési láncolatokat. Ha nem lehet követni a vírus útjait, akkor ellenőrizetlenül terjed tovább, ami gyorsan súlyos következményekhez, egyebek mellett az intenzív osztályok telítődéséhez és gyógyszerhiányhoz vezet - mondta Angela Merkel. Az egészségügyi hatóságok akkor tudják feltárni valamennyi fertőzési láncolatot, ha a megelőző hét napon kiszűrt fertőződések százezer lakosra vetített száma 50 alatt van. Ezt az állapotot kell ismét elérni - fejtette ki a kancellár.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) legutóbbi, keddi adatai szerint ennek a - hétnapi incidenciának (fertőzésgyakoriságnak) is nevezett - mutatónak az értéke 87. Egy héttel korábban, október 20-án 48,6 volt, egy hónappal korábban, szeptember 27-én pedig 13,4-en állt.
Angela Merkel a tartományi kormányfők állandó egyeztető fóruma - az úgynevezett miniszterelnöki konferencia (MPK) - és a szövetségi kormány vezetőinek közös tanácskozása után tartott tájékoztatón kiemelte, hogy arányos és politikailag vállalható járványlassító intézkedésekről állapodtak meg, amelyek tartományi határokat átívelően, az egész országban egységesen érvényesek.
A többi között arról is szólt, hogy a korlátozásokkal sújtott vállalkozások és egyéb szervezetek - például színházak vagy sportegyesületek - bevételkiesésének 75 százalékát megtérítik. Az ötvennél több embert foglalkoztató cégek esetében a vállalatok állami támogatásáról szóló európai uniós szabályokhoz igazítják a kártérítés mértékét. A programra tízmilliárd eurót (3670 milliárd forint) fordítanak.
Ezzel kapcsolatban Markus Söder bajor kormányfő, az MPK soros alelnöke aláhúzta: egyedülállóan nagyvonalú támogatást biztosítanak az újabb korlátozások kárvallottjainak. Hozzátette, hogy az emberek a járvány erősödése miatt eleve óvatosabbak, így egyáltalán nem az a helyzet, hogy teltházas mozik, vendéglők vagy szállodák működését kell felfüggeszteni négy hétre. Azonban a korlátozások így is igen súlyosak, de nem lehet tovább várni velük. A "négyhetes terápia" következetes végrehajtása viszont jó alapot biztosíthat ahhoz, hogy Németország átvészelje a telet a világjárvány közepette.

Michael Müller berlini kormányzó polgármester - a tartományi rangú főváros kormányának vezetője -, az MPK soros elnöke hangsúlyozta, hogy "minden nap számít". Az iskolák és óvodák működésének fenntartása azért is kiemelten fontos, mert bezárásuk drámai társadalmi következményekhez, például a családon belüli erőszak elharapódzásához vezetne - mondta.

A november 2-tól november 30-ig érvényes szabályok szerint legfeljebb két háztartás tagjai, és maximum tíz ember tartózkodhat együtt magán-, vagy közterületen. A vendéglők csak elvitelre főzhetnek. A kulturális intézmények mellett csaknem teljesen leállítják az idegenforgalmat is, a szállodák csak üzleti úton lévő vendégeket fogadhatnak. Befagyasztják az amatőr sport intézményrendszerét is. Új korlátozásokat vezetnek be a szolgáltató szektor számos további területén, így például a fodrászokon és a gyógytornászokon kívül valamennyi szolgáltató kényszerszünetet tart, akinek munkájához közvetlen testi kapcsolat szükséges az ügyféllel, vendéggel. A kiskereskedelemben új szabály, hogy az üzlethelyiségekben tíz négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat.


Az RKI szerdai adatai szerint az utóbbi 24 órában 14 964 fertőződést regisztráltak Németországban. Ez új rekord, és majdnem a duplája az egy héttel korábbi 7595-nek.
A járvány kezdete óta 464 239 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.
A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 85-tel nőtt, 10 183-ra. A vírus úgynevezett reprodukciós rátájának (R) hétnapos mozgóátlaga az RKI legutóbbi, keddi adatai szerint 1,21. Ez azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan további 121 embernek adja át a kórokozót.

A Covid-19 betegség miatt intenzív osztályon kezeltek száma a legutóbbi, szintén keddi adatok szerint egy nap alatt 108-cal emelkedett, 1470-re. Nagyjából 45 százalékuk - 666 ember - gépi lélegeztetésre szorul. Ezek az adatok azt jelzik, hogy a mintegy 30 ezer intenzív ellátási ágy alig 5 százalékát foglalják el a Covid-19-ben szenvedők. Ugyanakkor számuk gyorsan emelkedik, az előző keddi 879-hez képest csaknem hatszázzal nőtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.