Közel 600 ezer forintot csalt ki egy idős asztalostól egy 24 éves prostituált

Forrás: Thinkstock -
zsarolás prostitució
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közel egy éven keresztül zsarolt egy gyöngyösi pár egy helyi asztalost. A prosti és élettára különféle hazugságokkal vádolta meg a férfit, így közel 600 ezer forintot csaltak ki tőle.

A 24 éves nő évek óta tevékenykedett prostituáltként Gyöngyös határában, nem messze onnan, ahol az idős asztalos dolgozott. A férfi többször lefeküdt a nővel a műhelyében, a szexért pedig természetesen fizetett - írja az Origo.

Az egyik együttlét után a fiatal örömlány elment a férfihoz a mindössze 20 éves élettársával.

Azzal fenyegették, hogy az együttlétekről felvételek készültek és ezt meg fogják mutatni az feleségének, ha nem fizet nekik 70 ezer forintot.

Forrás: Thinkstock

A megzsarolt férfi azonnal kifizette a pénzt, ezért cserébe megkapta a memóriakártyát, amelyet anélkül, hogy megnézte volna, hogy mi van rajta, megsemmisített. Ekkor azonban nem gondolta, hogy nem ez volt az utolsó találkozásuk.

Utána azt hazudták neki, hogy a prostituált kiskorú, ő pedig teherbe ejtette. Ennek az ára 200 ezer forint volt, amit szintén bezsebeltek. Később már azzal fenyegették, hogy felgyújtják a műhelyét, ha nem kapnak továbbra is pénzt tőle. Összesen 580 ezer forintot csaltak ki a férfitól.

A rendőrség elfogta a párt, ha mindent beismernek, a nőt négy, párját négy és fél év börtönre ítélik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.