Tévedésből verték meg brutálisan, életveszélyes állapotba került

Forrás: Shutterstock -
verés támadás brutális
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy férfi a haragosa helyett egy idegent kezdett el ütni brutálisan, aki elesett és beverte a fejét. Súlyos sérülései keletkeztek, életveszélyes állapotba került.

Egy szigetszentmiklósi ház udvarán veszett össze a vádlott egy férfival még tavaly márciusban. A tettes ezután elment, majd este visszatért, hogy bosszút álljon.

A fotó illiusztráció. Forrás: Shutterstock

A kertkaput a főbérlő nyitotta ki, aki mögött egy másik férfi jött. A vádlott ennek az embernek esett neki, mert azt hitte, az a férfi, akivel korábban összeveszett. Ököllel kezdte ütni, az áldozat elesett, és súlyosan beverte a fejét.

Több sérülése érte a fejét, lágyagyburok alatti vérzés is keletkezett, amitől életveszélyes állapotba került, csak egy hajszálon múlt, hogy túlélte – írta az ügyészség.hu.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a támadó ellen a Pest Megyei Főügyészség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.