Nyolc embert állítanak bíróság elé a nizzai terrortámadás miatt

Forrás: MTI/EPA/Olivier Anrigo -
terrortámadás nizzai terrortámadás bíróság Nizza vádlott
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hét férfinak és egy nőnek kell a vizsgálóbírók döntése alapján a párizsi esküdtszék elé állnia a 86 halálos áldozattal járó, 2016-os nizzai gázolásos merénylet miatt - jelentették be kedden igazságügyi források.

A négy terrorelhárítási vizsgálóbíró a három fővádlottat (Mohamed Ghraieb, Chokri Chafroud és Ramzi Arefa) azzal gyanúsítja, hogy tudtak a készülő merényletről. A három tunéziait az ügyészség terrorista összeesküvéssel akarta meggyanúsítani, de a vizsgálóbírók arra hivatkozva ejtették ezt a vádpontot, hogy a gyanúsítottaknak nem volt pontos tudomásuk a merényletterv részleteiről, s azt sem tudták, hogy azt mikor akarta az elkövető végrehajtani. További öt embert, egy tunéziait és négy albánt azzal vádolnak, hogy tőlük vette a támadáshoz használt fegyvereket az egyik fővádlott. A gyanúsítottak közül négyen vannak előzetes letartóztatásban, ketten rendőri felügyelet alatt állnak, ketten pedig még szökésben vannak és elfogatóparancs van érvényben ellenük. A pert a források szerint legkorábban 2022-ben rendezhetik meg, a felperesek között 856 ember és szervezet szerepel.

Gyászolók gyülekeznek az áldozatok emlékére elhelyezett mécsesek és virágok előtt a dél-franciaországi Nizza tengerparti sétányán, ahol a 31 éves, Franciaországban élő tunéziai Mohamed Lahouaiej Bouhlel bérelt teherautóval belehajtott a francia nemzeti ünnepet lezáró késő esti tűzijátékot néző tömegbe és közben lövéseket adott le. A 84 halálos áldozattal és 202 sebesülttel járó nizzai terrortámadás elkövetését az Iszlám Állam vállalta magára Forrás: MTI/EPA/Olivier Anrigo


A nizzai merényletet 2016. július 14-én este hajtották végre, miközben a tengerparti sétányon körülbelül 30 ezren nézték a nemzeti ünnepet lezáró tűzijátékot. A tunéziai származású, 31 éves Mohamed Lahouaiej-Bouhlel teherautóval belehajtott a tömegbe, és megpróbált minél több embert halálra gázolni.
A 86 emberéletet követelő merényletet - amelyben 206-an sérültek meg - az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta magára. Az elkövetővel a helyszínen végeztek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.