Meg akarta ölni élettársát a féfi, az áldozata egy kutyaólba bújt el előle

Forrás: Shutterstock -
erőszak támadás bántalmazás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elképesztő, min ment keresztül a 44 éves nő, aki túlélte a párja támadását, mégis meghalt.

Kylie Jane Cay-re sajnos már nem először támadt rá a barátja, legutóbb 2016. júniusában történt ilyen, a pár Port Fairy-i otthonában. Justin Turner kalapáccsal támadt rá a 44 éves ausztrál nőre, illetve a hajánál fogva rángatta, tépte.

Kylie Jane az utolsó támadás elől egy kutyaólba bújt, és ott várta a rendőri segítséget. A rendőrség sikeresen kimentette az áldozatot szorult helyzetéből, majd kórházba szállították, ahonnan 2 nappal később hazaengedték. Nem sokkal ezután azonban Kylie Jane mentőt hívott magára, mert elmondása szerint nem kapott levegőt.

Forrás: Facebook

El is indult hozzá a mentőkocsi, ám az egyik központi dolgozó módosította a hívás prioritását, így a mentőkocsi visszafordult, az áldozat pedig életét vesztette.

A férfit 2017-ben 12 év börtönre ítélték emberölés miatt, most pedig a mentőszolgálat dolgozójának felelősségét vizsgálják - írja a DailyMail.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.