A koronavírusból akart meggazdagodni a férfi: 30 millió forintot csalt ki magának

Forrás: -- -
COVID-19 csalás koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A büntetett előéletű, 47 éves férfi október elején, társával együtt 10 millió darab gumikesztyű szállításának ígéretével, közel 30 millió forinttal károsított meg egy céget.

A férfi idén augusztusban szabadult a börtönből, ahova legutóbb csalás miatt került. A csaló október elején társával együtt egy bejegyzés előtt bejegyzés előtt álló veszprémi cég képviselőjeként

összesen 317,5 millió forint értékben, 10 millió orvosi gumikesztyű szállítására kötött szerződést egy budapesti gazdasági társasággal

A megrendelő október 14-én 27 940 000 forintnyi előleget utalt át a gyanúsított számlájára, amit a férfi felvett, majd társával együtt saját céljaikra fordították.

A teljesítés időpontját ezután többször módosították. A Balatonfüredi Rendőrkapitányság jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt vonta felelősségre a férfit, akivel szemben fennáll a gyanúja, hogy a társával együtt más csalások elkövetésében is részt vett. A férfit letartóztatták, tettestársa pedig szintén letartóztatásban van -olvasható az ügyészség oldalán.

Forrás: --

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.