A büntetett előéletű, 47 éves férfi október elején, társával együtt 10 millió darab gumikesztyű szállításának ígéretével, közel 30 millió forinttal károsított meg egy céget.

A férfi idén augusztusban szabadult a börtönből, ahova legutóbb csalás miatt került. A csaló október elején társával együtt egy bejegyzés előtt bejegyzés előtt álló veszprémi cég képviselőjeként összesen 317,5 millió forint értékben, 10 millió orvosi gumikesztyű szállítására kötött szerződést egy budapesti gazdasági társasággalA megrendelő október 14-én 27 940 000 forintnyi előleget utalt át a gyanúsított számlájára, amit a férfi felvett, majd társával együtt saját céljaikra fordították.

A teljesítés időpontját ezután többször módosították. A Balatonfüredi Rendőrkapitányság jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt vonta felelősségre a férfit, akivel szemben fennáll a gyanúja, hogy a társával együtt más csalások elkövetésében is részt vett. A férfit letartóztatták, tettestársa pedig szintén letartóztatásban van -olvasható az ügyészség oldalán.

Forrás: --