Gyermeket vár a Kismenők elhunyt sztárjának barátnője

Forrás: Shutterstock -
Kismenők kisbaba várandósság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nemrég elhunyt fiatal híresség barátnője áldott állapotban van, ám az örömhírt már nem tudta megosztani szerelmével. 

Ahogy azt korábban megírtuk, a Kismenőkben feltűnt, 17 éves Ónodi Attila a napokban egy autóbalesetben életét vesztette.Attila annak ellenére ült volán mögé, hogy még nem szerzett jogosítványt, autójával pedig akkora sebességgel csapódott neki egy oszlopnak a Károly körúton, hogy a helyszínen életét vesztette. A tragikus körülmények között elhunyt fitú azóta eltemették, ám édesanyja, Csendi Andrea nem lehetett ott, ugyanis ő börtönbe került.

Most először szólalt meg Attila kedvese, aki a baleset előtt nem sokkal tudta meg, hogy áldott állapotban van, és már nagyon várta, hogy megoszthassa az örömhírt a leendő édesapával.

"Képtelen vagyok elfogadni a szerelmem halálát, hogy soha nem mondhatom el neki, a közös kisfiunkat hordom a szívem alatt" - mondta a neve elhallgatását kérő fiatal lány a Blikknek.

A lány azt is elmesélte, hogy Attilának tervei voltak, a halálát követő napon lett volna egy állásinterjúja, pizzafutárként szeretett volna dolgozni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.