Koronavírus: már a járvány harmadik hullámára készülnek ebben az országban

Forrás: AFP/Jack Guez -
COVID-19 harmadik hullám Izrael koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már a koronavírus-járvány harmadik hullámára készülnek Izraelben - jelentette a helyi média pénteken.

Az országban ugyanis tovább romlott a járványhelyzet, két százalékra nőtt 1,8-ról egy nap alatt a pozitív tesztek aránya az egészségügyi minisztérium honlapja szerint, ahol a csütörtökön elvégzett és pénteken nyilvánosságra hozott adatokat ismertetik.

A csütörtökön megvizsgált 53 678 emberből ismét több mint ezren, 1072-en bizonyultak koronavírus-fertőzöttnek, s továbbra is a tömeges esküvőket rendező arab települések a legfertőzöttebbek. Benjámin Netanjahu miniszterelnök mégis optimistán nyilatkozott, amikor kijelentette, hogy már látszik a válság vége. A kormányfő ellátogatott a koronavírus elleni majdani oltóanyagok tárolására és elosztására létrehozott új központba, ahol hangsúlyozta, hogy Izrael minden polgára hozzájuthat majd a védőoltáshoz az általános egészségbiztosítás révén.

Natan As professzor, a koronavírus-járvány ügyeivel foglalkozó új biztos kijelentette, hogy még legalább egy évig együtt kell élni a járvánnyal. "Nehéz napok állnak előttünk, nem lesz sem könnyű, sem rövid. Munkahipotézisem szerint a koronavírus velünk marad a következő évben" - mondta As.
Szintén kedvezőtlenebb forgatókönyvet ismertették a kórházigazgatók, akik Chezi Levyvel, az egészségügyi minisztérium főigazgatójával tartott videokonferenciájukon egyöntetűen kijelentették, hogy Izrael már a koronavírus-járvány harmadik hulláma felé tart - jelentette az említett tévécsatorna. Aggodalmukat elsősorban azzal magyarázták, hogy az egyre riasztóbb járványadatok ellenére tovább folyik a gazdaság és az oktatás megnyitása a szeptember közepén bevezetett országos zárlat után.
Mindezek alapján úgy tűnik, hogy noha még nem nyitották meg az iskolák kapuit minden évfolyam számára, és még csak kísérleti jelleggel, tíz napra engedélyezték 15 kisorsolt bevásárlóközpont üzembe helyezését péntektől, máris a következő, harmadik országos zárlatra készítik fel a lakosságot a hatóságok. Natan As közölte, hogy szükség esetén kész ismét lezárni az oktatási intézményeket és a létszükségleti cikkeken kívüli termékeket áruló boltokat.

A mintegy kilencmilliós Izraelben eddig 333 557-en fertőződtek meg igazoltan koronavírussal. Jelenleg 9686 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 2 836-an haltak meg Izraelben, jelenleg 504 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 279-en súlyos állapotban vannak, és 108 embert lélegeztetőgépre kellett kapcsolni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.