Ennyiért vehetünk majd halat az idei karácsonyra

Forrás: Shutterstock -
karácsony hal ár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyobb a karácsonyi halválaszték az idén az elmúlt évhez képest, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) tájékoztatása szerint a kiváló minőségű halat a tavalyihoz hasonló áron lehet beszerezni.

A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, egyben az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek szerdán elmondta azt is:

kérik a vásárlókat, hogy a karácsonyra szánt alapanyagok beszerzését ne halasszák az utolsó napokra, mivel az édesvízi halak a mélyhűtőben hosszú időn át megőrzik a minőségüket.

Rámutatott: a gazdag halkínálatból mostanában sorban állás nélkül választhatnak a vásárlók, ugyanakkor a tömeges várakozás fokozott veszélyt jelenthet a járványhelyzetben.
Lévai Ferenc ismertette: a tavalyi évhez hasonlóan

az élő ponty kilogrammonként 1100-1300 forintba, a ponty szelet 2100-2200 forintba, az afrikai harcsa filé 3000-3200 forintba kerül, a busa törzs ára pedig kilogrammonként 1200-1400 forint.

A piacokon, bevásárlóközpontokban a változatosabb halfajok - kárász, süllő, keszeg, pisztráng - is megtalálhatók - jelezte a MA-HAL szóvivője.

A halak ára nem változik - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Hozzátette: karácsonykor változatos, egészséges halétel kerülhet a családok asztalára, az éttermek előjegyzések alapján elkészítik és házhoz is szállítják a tradicionális vagy különleges ünnepi ételt.
Elmondta, hogy míg a világon az egy főre jutó éves halfogyasztás 20 kilogramm, Európában 18 kilogramm, Magyarországon mindössze 6,5 kilogramm. Az éves halmennyiség 32-35 százalékát karácsonykor értékesítik. A MA-HAL a Halpéntek elnevezésű mozgalom elindításával szeretné elérni, hogy az év minden időszakában, minél többen fogyasszanak hazai halat - jegyezte meg.
Lévai Ferenc kiemelte: a magyar tógazdaságokban termelt hal jó minőségű, nyomon követhető, és a legszigorúbb élelmiszerbiztonsági előírásoknak is megfelel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.