Koronavírus: ezért nem szabad az oltás előtt és után alkoholt fogyasztani

védőoltás COVID-19 oltás alkohol koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az új koronavírus elleni védőoltásra készülőknek az immunizáció előtt két hétig, valamint az első injekció után 42 napig le kell mondaniuk az alkoholfogyasztásról - jelentette ki Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet vezetője kedden a Komszomolszkaja Pravda című lap rádiójának nyilatkozva.

Popova közölte, hogy a két összetevőből álló vakcina két oltása között 21 napnak kell eltelnie, és a második injekció után újabb 21 napig tart az immunitás kialakulása. Mint mondta, az első dózis beadását megelőzően legkevesebb két héttel semmiképpen sem szabad alkoholt fogyasztani. Rámutatott, hogy az alkoholfogyasztás megterheli a szervezet méregtelenítési rendszerét, ami akadályozza a védettség kialakulását. Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes a Moszkvában szombaton megkezdett tömeges vakcinációt megelőzően azt mondta, hogy 42 napig kell szüneteltetni az alkoholfogyasztást, valamint az immunrendszert elnyomó gyógyszerek fogyasztását. Hozzátette, hogy a fertőzés elkerülése érdekében maszkot kell viselni, és a távolságtartásra is ügyelni kell.

Szergej Glagolev, az orosz egészségügyi miniszter tanácsadója egy moszkvai orvosi tanácskozáson kedden kijelentette, hogy a Szputnyik V vakcina mindkét komponensével beoltott emberek kevesebb mint 0,5 százaléka kapta el a Covid-19 betegséget. Közölte, hogy az önkéntesek 10 százalékánál volt megfigyelhető "influenzaszerű szindróma", amely 38 fokot meg nem haladó, parecetamollal könnyen kezelhető lázzal járt. Mint mondta, komoly nem kívánt vagy előre nem látott reakció a klinikai tesztelés során nem jelentkezett.

Glagolev beszámolója szerint a Szputnyik V "posztregisztrációs tesztelésében" 24 ezer önkéntes vesz részt. Közölte, hogy az időközi eredmények szerint a koronavírus-fertőzés veszélye a 42. napra több mint 92 százalékkal csökken. Ígéretet tett rá, hogy a vakcina klinikai tanulmányozására vonatozó részletes adatokat a közeljövőben publikálni fogják a tudományos sajtóban, egyebek között külföldön is.
Popova egyébként a keddi rádióinterjúban úgy vélekedett, hogy a Covid-19 elleni bármelyik vakcina minimum egy féléves védettséget ad.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.