Üldözőbe vette a rendőr a körözött férfit a Blaha Lujza téren – Videó!

elfogatóparancs üldözés rendőrség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy rendőr és honvéd társa a Blaha Lujza téren az aluljáróban járőröztek, amikor egy férfi meglátta őket, majd menekülőre fogta. A József körúton sikerült utolérniük őt, kiderült három elfogató parancs is érvényben volt ellene.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának egyik rendőre és honvéd társa a budapesti Blaha Lujza téren ellenőrizték az aluljárót, ahol egy férfi gyanúsan kezdett viselkedni. Amikor meglátta őket hirtelen elfordult, majd futásnak is eredt fel a lépcsőn.

A két egyenruhás üldözőbe vette, majd a József körúton utolérték, és elfogták, a férfi közben folyamatosan szidalmazta őket – írta a Police.hu.

Később kiderült, azért menekült el, mivel három elfogatóparancs is érvényben volt ellene. Az Egri Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja lopás és kábítószer birtoklása, az Egri Rendőrkapitányság garázdaság miatt rendelt el körözését. A 25 éves B. Zsoltot a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságon állítottak elő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.