Őrizetbe vettek két gyanúsítottat, akiknek közül lehet a bécsi terrortámadáshoz

Forrás: AFP/Roland Schlager -
gyanúsított bécsi terrortámadás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Őrizetbe vettek két embert Bécsben, akiknek feltételezhetően közük volt a november 2-án elkövetett terrortámadáshoz - adta hírül rendőrségi forrásokra hivatkozva a Kronen Zeitung című osztrák napilap vasárnap.

A bécsi ügyészség szóvivője megerősítette az értesüléseket. Közlése szerint a merénylet helyszínén talált fegyveren megtalálták az egyik személy, egy 26 éves afgán gyökerekkel rendelkező osztrák állampolgár DNS-ét. A bécsi ügyészség kezdeményezte letartóztatását. A másik gyanúsítottról egyelőre nem tudni semmit.

A lap úgy tudja, hogy a Cobra osztrák különleges egység kommandósai pénteken vették őrizetbe mindkét gyanúsítottat, és egy bécsi helyszínen házkutatást is folytattak.

Rendőrök ellenőriznek egy embert Bécs belvárosában november 2-án Forrás: AFP/Roland Schlager


Az észak-macedóniai albán családból származó osztrák Kujtim Fejzulai november 2-án négy embert megölt és huszonhármat megsebesített Bécs belvárosában. A férfit a rendőrök lelőtték, a helyszínen életét vesztette. A merénylő robbanóöv-utánzattal, lőfegyverrel és késsel volt felszerelkezve
A támadást az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára. A támadó büntetett előéletű volt, azért került börtönbe, mert Szíriába akart utazni, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz.

Ausztria már 15 embert vett őrizetbe a merénylettel kapcsolatban. A német és svájci hatóságok ugyancsak nyomoznak olyan emberek után, akik feltehetően kapcsolatban álltak a merénylővel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.