kiflicsücsök fulladás Budapest teleki tér
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szombat délután történt a szomorú tragédia Budapesten, ahol kifli evés közben fulladt meg egy férfi a Teleki téren.

Egy hatvan év körüli férfi éppen a Teleki téren található pékségből jött ki, amikor kifli evés közben rosszul lett.

"Én csak annyit láttam, hogy szirénázva jön a mentő, majd egy földön fekvő emberhez rohannak a kocsiból, és szinte egyből elkezdik pumpálni a mellkasát. Előtte még egy rendőr is a segítségére sietett, nem tudom, hogy ő erre járőrözött-e éppen vagy őt is riasztották" - mesélte a Ripostnak a Teleki téren található piac biztonsági őre.

Kiflicsücsök miatt fulladt meg egy férfi a Teleki téren (A kép illusztráció) Forrás: Shutterstock

Egy hajléktalan férfi és megerősítette a biztonsági őr szavait.

"Mintha látásból ismertem volna őt, de nem voltam benne biztos. Borzasztó volt látni, ahogy küzdenek érte, de sajnos nem tudták megmenteni. Az egyik mentőst megkérdeztem, mi lelte. Ő azt mondta, hogy sajnos már találkozott a férfival, nem először kellett újra éleszteni, rossz lehetett a szíve. Én viszont úgy láttam, hogy inkább fuldokolt, levegőért kapkodott. Hogy szívrohamot kapott- e, vagy megfulladt? Ki tudja. De nagyon sokáig küzdöttek érte" - mondta a lapnak a férfi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.