Az új álláspont szerint ekkorra érhet véget a járvány hazánkban: korábban, mint hittük

Forrás: Shutterstock -
járvány COVID-19 Merkely Béla koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kormányrendelet szerint a szentestét 10 főig együtt tölthetik a családok, méghozzá időkorlát nélkül, mivel erre a napra felfüggesztik az esti kijárási tilalmat. Ezzel kapcsolatban beszélt Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, aki arra is kitért, mikoora érhet véget a koronavírus-járvány.

Merkely Béla úgy véli, mint a testünk, mind a lelkünk megóvása miatt fontos betartani az óvintézkedéseket, és egyben szeretteinkkel tölteni a szentestét.

Forrás: Shutterstock

"Lehetőségünk van, hogy maszkot használjunk, óránként kezet mossunk, illetve az ünnepi asztalnál egy kicsit távolabb üljünk egymástól" – mondta a professzor a Hír TV vendégeként, aki arra is kitért, hogy mikor érhet véget Magyarországon a koronavírus-járvány.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.