Több településen is rossz a levegőminőség: ebben a városban veszélyesnek minősítették

Forrás: Shutterstock -
levegő veszélyes település levegőminőség város
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több településen továbbra is magas a légszennyezettség a szálló por koncentrációja miatt.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfői térképe szerint Putnokon veszélyes a levegőminőség. Ebben a térségben Kazincbarcika és Sajószentpéter, a középső területeken pedig Százhalombatta és Tököl levegőjét egészségtelennek minősítették.
Emellett kilenc településen - Budapesten, Vácon, Dorogon, Miskolcon, Nyíregyházán, Székesfehérváron, Várpalotán és Ajkán - egészségtelen a levegőminőség a szálló por miatt.

Többek között Budapesten is egészségtelen a levegőminőség a szálló por miatt Forrás: Shutterstock

Az előrejelzés alapján a légszennyezettség tekintetében nem várható jelentős változás.
A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes. Az NNK korábban kiemelte: a szálló por parányi részecskéi rövid távon elsősorban légzőszervi tüneteket okoznak, továbbá növelik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát is.

A gyermekek, az idősek, a krónikus szív- és érrendszeri, illetve a légzőszervi betegségben szenvedők, valamint a várandós kismamák vannak leginkább veszélyben az érintett településeken.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.