Az 50 éves férfi történetét az Országos Mentőszolgálat osztotta meg közösségi oldalán.

"Komikusan hangzik, inkább drámai annak az 50 év körüli férjnek az esete, aki szeretkezés közben lett rosszul január elején egy Észak- alföldi faluban. A férfi vérkeringése minden előzetes panasz nélkül omlott össze éppen felesége karjaiban, aki első pillanatban fel sem fogta a szürreális helyzetet. A kezdeti rémület után azonban, a nő minden erejét összeszedte és tűpontosan követte a rutinos mentésirányító életmentő utasításait. A hősies feleség ugyan zokogva kezdte meg férje újraélesztését, a segítségére riasztott mentőegységek hamar átvették tőle és emelt szinten folytatták az életmentést. A mentők, több mint egy órán keresztül küzdöttek a férfi életéért a hálószoba padlóján, ami sikerre is vezetett. Végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a férfit, ahol azonnal további életmentő beavatkozásokon esett át. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!" - írták a bejegyzésben.