Kemény fagyok jönnek, akár -15 fok is lehet: ekkortól fog enyhülni kicsit az idő

Forrás: Getty Images/Scott Olson -
időjárás fagy tél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A következő egy-két napban még fagyos idő lesz, de hamarosan jön az enyhülés.

Vasárnap

Eleinte a borult égből többfelé fordul elő hószállingózás, kisebb havazás. Napközben csökken a felhőzet, de hózáporok továbbra is lehetnek. Az eleinte még erős északnyugati szél fokozatosan mérséklődik. Reggel -10 és -5, délután -5 és 0 fok között alakul a hőmérséklet. Igazi téli napunk lesz, országos, tartós faggyal.

Nagy hideg jön, aztán pedig enyhülés Forrás: Getty Images/Scott Olson

Hétfő

Délelőtt változóan felhős lesz az ég, majd nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és eleinte csak a Dunántúlon, estétől a középső tájakon is előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás. Reggelre -15 és -7 fok közé süllyed a hőmérséklet, délután is csak -2°C lesz.

Kedd

Reggel keleten még lehet gyenge hóesés, majd nyugat felől csökken a felhőzet. A délnyugati szél enyhe levegő hoz: egyre többfelé emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet.

Szerda

Északkeleten tartósan rétegfelhős lehet az ég, kisebb havazás, vagy ónos is előfordulhat. Az ország nagy részén változóan felhős idő várható, legalább pár órás napsütéssel. ÉK-en +2, máshol +6 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők. A DNy-i szél egyre inkább megerősödik. Jelentős enyhülés kezdődik.

Csütörtök

Változó felhőzetre van kilátás, melyből elszórtan lehet zápor. Tovább enyhül az idő, délután már 10-13 fok is lehet. A DNy-i szél néhol viharossá fokozódik - írja a Köpönyeg.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.