Kidobta a menyasszonya, ezért felgyújtotta az eljegyzésük helyszínét a Zala megyei férfi

Forrás: Shutterstock -
bűntény gyújtogatás szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem tudta feldolgozni a szakítást egy fiatal férfi, ezért elment oda, ahol megkérte kedvese kezét és felgyújtotta a buszmegállót Becsvölgyében. Kis híján tragédiát okozott.

Egy fiatal Zala megyei férfi annyira rosszul viselte, hogy menyasszonya szakított vele, hogy elment a buszmegállóhoz, ahol eljegyezte anno a szerelmét, szétlocsolt másfél liter benzint, majd meggyújtotta. Ezután fogta magát, és elsétált.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock


A közelben egy gázmérő berendezés, egy telefonelosztó és egy ház kerítése volt. Így akár tragédiába is fordulhatott volna az ámokfutása, ha nem jön arra egy autós, aki még időben elkezdte oltani a lángokat. Sőt látta is az elsétáló férfit, így ezután hamar sikerült elkapni őt.

Kiderült, hogy próbaidőn van, ráadásul nem volt beszámítható állapotban amikor gyújtogatott, mivel személyiségzavarban szenved. Így végül 10 hónapos, 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte őt a bíróság – írta a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.