Borzalom: végignézték a webkamerán tanárnőjük halálát a Bács-Kiskun megyei diákok

halál diákok tanárnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Online tartott órát az egyik Bács-Kiskun megyei középiskola tanárnője, amikor hirtelen rosszul lett. Férje megpróbálta újraéleszteni, ahogy a kiérkező mentősök is, de nem tudták megmenteni az életét. Az osztály az egészet végignézte a webkamerán keresztül.

Rettenetes, amin átmentek a Bács-Kiskun megyei iskola diákja. Ugyanis 52 éves tanárnőjük éppen testnevelésórát tartott nekik online, amikor hirtelen rosszul lett.

„Körülbelül negyedóra telhetett el az órából, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy fennakadtak a szemei, a szája mintha egy kicsit habzott volna, aztán pedig leesett a székről" – mesélte az egyik diák a Borsnak.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

„Kiabáltuk a nevét, és többen hívták is telefonon, mire nagyjából fél percen belül a férje berontott a szomszédos szobából. Azonnal hívta a mentőket, és megkezdte a felesége újraélesztését, de már sem ő, sem a kiérkező szakemberek nem tudtak segíteni rajta. A férjének természetesen nem az volt az első dolga, hogy kikapcsolja a kamerát, de utána magunktól megszakítottuk a tanárnővel közös videóhívást" – folytatta a tanuló.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a nő halált, a diákok szerint szívultrahangon járt, de nem tudnak semmilyen betegségéről. Bár állítólag volt már korábban epilepsziás rohama.
Az egész iskolát nagyon megviselték a történtek, mindenki szerette a tanárnőt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.