Új szigorítást vezet be a Nébih, tiltólistára kerülnek bizonyos termékek

Forrás: MTI/Róka László -
élelmiszer termék Nébih
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Európai Unió tagállamaiban tilos azoknak az élelmiszerekkel érintkező termékeknek a forgalmazása, amelyek műanyagot és bambuszt együttesen tartalmaznak, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a következő negyedévig biztosít türelmi időt a forgalmazóknak, hogy kivonják ezeket a termékeket a forgalomból.

Kiemelték, hogy a türelmi időt követően a Nébih fokozottan ellenőrzi és szankcionálja majd e termékek illegális árusítását.

A közlemény szerint az utóbbi években egyre több olyan élelmiszerrel érintkező tárgyat forgalmaznak, amelyek műanyagból (általában melaminból), valamint bambusz vagy más "természetes alapú" anyag hozzáadásával készülnek.

Példaként merőkanalakat, evőeszközöket, tányérokat, hordozható poharakat említettek.

Az EU-ban azért lesz tilos ezen termékek forgalmazása, mert az élelmiszerek és takarmányok gyorsriasztási rendszerében (RASFF) szinte mindennaposak a hozzájuk kapcsolódó bejelentések és hatósági intézkedések, ugyanis a melamin és a formaldehid együttes kioldódása sok esetben jelentősen meghaladja a jogszabályban előírt határértéket.

Forrás: MTI/Róka László

A műanyag alkotóelemhez engedélyezetten hozzáadható anyagokról külön uniós jegyzék van, a bambusz azonban, több más növényi alapanyaghoz hasonlóan, ezen a listán nem szerepel. Ezért minden, műanyag és "nem listás" (növényi) összetevő keverékéből álló termék - az összetevők arányától függetlenül - jelenleg is illegálisan van a piacon.

A Nébih felhívja a magyarországi forgalmazók figyelmét, hogy az előírások betartása érdekében a kritikus termékeket haladéktalanul vonják ki a piacról.

A rendelkezés az Európai Unió teljes területén kötelező érvényű, ezért e termékek forgalmazását Magyarországon és minden más uniós tagállamban is be kell szüntetni - olvasható a Nébih közleményében.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.