Több csontja is eltör, életveszélyes állapotba került a nő, akit rendszeresen vert a párja

verés erőszak családon belüli erőszak bántalmazás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy annak eltört a bordája, illetve több csont az arcán, és életveszélyes állapotba került.

Az áldozatot rendszeresen bántalmazta élettársa még 2018-ban. A férfi elveszítette a munkáját, emiatt a nőt hibáztatta, többször megverte. Rávette arra is, hogy párja ismerőseihez menjen pénzt kérni, ha nem hozott haza eleget, ismét bántalmazás várt rá.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

A nő nem mert segítséget kérni, és orvoshoz sem fordult, noha súlyosak voltak a sérülései.
Ám 2018 novemberében a férfi nadrágszíjjal ütötte áldozatát, és többször ököllel arcon vágta. A nő ezután elment az orvoshoz, ahol kiderült, eltört az orrcsontja, a szemüregcsontja és több bordája is. A fején, a hasfalán, a combján és a csípőjén súlyos zúzódások voltak.

A bordatörések miatt a légzési funkciói károsodtak, emiatt közvetetten életveszélyes állapotba került. Így a férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emeltek vádat – írta az ügyészség.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.