Bezárattak két Budapest belvárosi szórakozóhelyet: nem tartották be a korlátozásokat

vendéglátás Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két szabálytalan vendéglátóhelyet záratott be péntek este a rendőrség a VII. kerületben a járvány elleni korlátozó intézkedések megsértése miatt. Az egyikben alkoholt árultak az utcán gyülekezőknek, a másikban pedig több mint harmincan tartózkodtak.

Több mint százan gyűltek össze január 22-én 18 óra után egy erzsébetvárosi vendéglátóhely előtt, ahol a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet rendelkezéseit megszegve szeszes itallal szolgálták ki a sorban állókat - írja a Police.hu

A vendéglátóhelyet 60 napra bezáratták, az üzemeltetőt pénzbírsággal sújtották, három bent tartózkodó vendég ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek. Az utcáról az emberek időközben önként hazamentek. Ahogy írják, ezt a vendéglátóegységet már napközben is ellenőrizték a rendőrök, akkor nem tapasztaltak jogsértést.

Egy közeli vendéglátóhelyen 20 óra után több tucat ember tartózkodott, akik nem az üzlet alkalmazottai voltak. Ezt az egységet 30 napra záratták be, az üzemeltető pénzbírságot kap, és 33 ember ellen tettek szabálysértési feljelentést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.