Egy TikTok kihívásba halt bele egy 10 éves kislány: 5 éves húga talált rá

Forrás: Thinkstock -
halál kihívás kislány Tiktok fulladás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy teljességgel abszurd TikTok kihívásba halt bele egy 10 éves lány.

A TikTok nevű alkalmazás nagyon népszerű a kiskamaszok körében is akik szeretnének megfelelni és egyben kitűnni társaik közül. Ez okozta annak a 10 éves olasz kislánynak a vesztét, aki egy szörnyen veszélyes kihívást akart teljesíteni. - írja a Daily Star.

Forrás: Thinkstock

Ennek lényege, hogy addig fojtogatják magukat, amíg elájulnak, mindezt pedig videóra veszik, majd megosztják.

Antonella egy övvel szorította el a nyakát. Ötéves júga talált rá a szobájában, a szülők azonnal hívták a mentőket, de a kórházban már nem tudtak rajta segíteni, agyhalált állapítottak meg. A kislány szerveit szülei felajánlották.

A palermói ügyészség vizsgálatot indított az ügyben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.