Balhé az Exatlonban: egymásnak feszültek a Bajnokok:

Forrás: TV2 -
Exatlon Hungary balhé konfliktus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Exatlon Hungary mostani hetét eredményesen zárták a Bajnokok, de van, aki a csapatban mégis úgy érzi, nem a megfelelő irányt vették.

Szendy Lilla érezte úgy, hogy társai sem a pályán, sem a pálya mellett nem adnak bele mindent, ami hosszú távon negítavan hatha az Exatlonban nyújtott teljesítményükre. Szóvá is tette.

„Eredményes hetet zártunk, ami valóban pozitív, engem is örömmel töltött el, ugyanakkor mégsem voltam elégedett. Nálunk volt a joker és az előny is, ennek ellenére csak nagyon nagy csatában tudtunk nyerni. A lelkesedést és a lendületet iszonyatosan hiányoltam, és azt vettem észre a többieken, hogy mindenki rá van feszülve a végjátékra. Ez érződhetett a verseny során is, és ez abba a helyzetbe sodort minket, hogy végül mind a négy előnyünket felhasználtuk" – mondta a Ripostnak a tizenkétszeres magyar bajnok kajakos, aki kiemelte, hogy az egész csapatra volt dühös.

Szendy Lilla exatlon Forrás: TV2

„Nem volt olyan, akire ki lettem volna hegyezve, vagy nem láttam volna benne a tüzet, inkább csapatszintű észrevétel volt. Voltak, akik nem értettek egyet velem, elsősorban kommunikációs probléma volt közöttünk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.