A magyar virológus elmondta, mikor kell módosításokat végrehajtani a koronavírus-vakcinán a mutációk miatt

vakcina védőoltás Nemzeti Népegészségügyi Központ mutáció oltás koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A vakcinafejlesztés szempontjából fontos lehet a brit vírusmutáció vizsgálata a Nemzeti Népegészségügyi Központban (NNK) - mondta a kutatás laborvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Kis Zoltán virológus hozzátette: a mutáns vírust már izolálták, most a "felszaporításán" dolgoznak. A tervek szerint megvizsgálják, hogy az eredeti vírussal fertőzött betegek savója miként viszonyul a vírusmutációhoz. Elmondta: ha azt tapasztalják, hogy az immunrendszer hasonló mértékben semlegesíti az új vírust, akkor egyelőre nem kell módosítani a vakcinát. Ha azonban a a vírusokban bekövetkezik annyi és olyan szintű mutáció, hogy azzal az immunrendszer már nem tud mit kezdeni, akkor a vakcinán változtatásokat kell majd végrehajtani - fejtette ki.

Forrás: AFP/Juan Gaertner/Science Photo Libr

A Nemzeti Biztonsági Laboratóriumban most vizsgált N501Y (brit) variánsról úgy tűnik, hogy a mutációja során "előnyhöz jutott" a már ismert koronavírushoz képest. Valószínűleg jobban tud kötődni az emberi receptorokhoz, vagyis kevesebb vírus is képes valakit megfertőzni. Ugyanez a mutációs pont megtalálható az új dél-afrikai és az új brazil vírusban is - tette hozzá, megjegyezve, hogy az utóbbiaknak további mutációik is vannak.

Dél-Afrikában már egyre jelentősebb a mutáns vírus térnyerése, Dánia és Hollandia pedig már arra készül, hogy pár hónapon belül új mutáns vírus veszi át a mostani helyét - közölte Kis Zoltán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.