Hátrafogták a kezét, és erőszakkal próbálták etetni a gyereket: ez lett az óvónők büntetése

Forrás: Shutterstock -
óvónő etetés eljárás gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Három óvónő szó szerint bele akarta tömni az ételt egy kisgyerekbe, miközben lefogták a kezét. Az óvodásnak súlyos traumát okozhattak ezzel, mert utána látványosan megváltozott a viselkedése. Most ítélet született az ügyben.

Egy Fejér megyei óvodában három óvónő erőszakkal akart megetetni egy 3 és fél éves gyereket, aki ráadásul étkezési zavarokkal küzd.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

Amikor a gyerek az ebédre várt, a három nő odalépett hozzá, ketten hátrafogták a kezét, a harmadik pedig a szájába tömte az ételt egy kanállal. A gyerek sírni kezdett, és félre is nyelt, ekkor abbahagyták.

Az óvodás viselkedése az eset után látványosan megváltozott, magába fordult, zárkózott lett, sírva járt be. Ráadásul az étkezési zavara is súlyosbodott – írta az ügyészség.hu.

Amikor kiderültek a történtek, az ügyben eljárás indult az óvónők ellen, a gyereket pedig másik intézménybe íratták a szülők.

A három nőt 120 óra közmunkára ítélték. Az ügyészség azonban fellebbezett, és próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést, valamint foglalkozástól eltiltás kiszabását indítványozta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.