Laska Lili, vagyis Lil G a Petőfi Sándor című dallal vált ismertté, azóta rajongótábora hatalmasra nőtt. Magánéletéről azonban eddig mit sem tudtunk, ám most beszélt megrázó történetéről: kétszer is megerőszakolták. 

Fiatalon, 16 évesen vált ismertté Lil G, a rapper azóta egyre népeszerűbb. Magánéletét azonban mindig megtartotta magának, ám most elárulta megrázó történetét. 

Talán a rossz gyerekkorom miatt alakult így az életem: édesapám kiskoromban hagyott el, ami megpecsételte a sorsomat. Hamar megismertem a drogokat, különc személyiségem alakult ki, valamint a férfiakkal is sokszor pórul jártam" - mondta a lány, aki először Lakatos Levente Instagram-oldalán vallott arról, hogy kétszer megerőszakolták.

Az első eset 15 éves korában történt, egy buliban a mosdóban. Azóta sok év telt már el, elmondása szerint ezt a traumát már sikerült feldolgoznia. Ám a második tragédia máig félelemmel tölti el. 

Ártatlan beszélgetésnek indult, segítséget kértek tőlem. Nem tudtam, hogy a vesztembe autózom, ugyanis egy kocsiban történt. Mindig mindenkinek segíteni szeretnék, majdnem ennek estem az áldozatául. Próbáltam ellenállni, meg is vert az illető, de miközben kézzel, lábbal ellenkeztem, rádöbbentem, hogy ha nem adom meg magam, többé nem szállok ki az autóból" - mondta a Blikknek Lil G. Feljelentést nem tett, de mindenkinek, aki hasonló borzalmakon esik át azt javasolja, forduljanak a rendőrséghez. 

"Félek a rendőrséghez fordulni, tartok tőle, hogy újra veszélybe kerülnék. Mindezek ellenére mégis mindenkinek azt üzenem, aki hasonló helyzetbe kerül, merjen segítséget kérni! Decemberben újra megpróbáltam öngyilkos lenni, de a szerelem életben tartott. Rájöttem, hogy nem hibáztathatom magam a történtekért, tovább kell lépnem" - mondta a rapper, aki boldog civil párjával.

"Rengeteget segített abban, hogy újra megnyissam a szívem és ne zárkózzam el örökre a férfiaktól. Olyan ember van most mellettem, akivel őszinte a kapcsolatunk, terveink, céljaink vannak. Két-három éven belül szeretnénk babát és családot" - árulta el.