Pontosan ennyi időnek kell eltelnie a Pfizer/BioNTech vakcina első és második adagjának beadása között

Forrás: MTI/Mónus Márton -
vakcina védőoltás Pfizer/BioNtech-vakcina koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön megerősítette, hogy ajánlása szerint három hétnek kell eltelnie a Pfizer/BioNTech gyógyszercégek által a koronavírus-fertőzés ellen kifejlesztett vakcina első és második adagjának beadása között.

Az EMA Hágában kiadott közleményében emlékeztetett: a korábbi termékinformáció úgy fogalmazott, hogy "legalább" 21 napot kell várni a második dózis beadásával. Nagy-Britannia, ahol elsőként engedélyezték ezt a típusú oltóanyagot, januárban döntött úgy, hogy az első adaggal való oltások felgyorsítása érdekében a két adag beadása közötti időtartamot maximálisan 12 hétre terjesztik ki. Ez a döntés vitát váltott ki, a Brit Orvosi Kamara nem támogatta, mert tagjai szerint legfeljebb 6 hét telhet el a két adag beadása között. A Egészségügyi Világszervezet pedig úgy foglalt állást, hogy a két adag beadása között legfeljebb 4 hét, kivételes esetekben 6 hét telhet el.

Az EMA csütörtöki közleményében utalt arra: a vakcina klinikai tesztelése során legfeljebb hat hét telt el az első és a második adag beadása között. Ennek nyomán jelenleg nincs olyan adat, amely a vakcina hatékonyságára utalna a vizsgálatok során alkalmazott időintervallumon túl.

A közlemény ugyanakkor hangsúlyozta: a tesztelésben résztvevők 93,1 százaléka a második dózist az első adag után 19-23 nappal kapta meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.