Kint felejtett drogból fogyasztott egy csecsemő Szegeden, nem élte túl

Forrás: Shutterstock -
halál drog csecsemő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vádat emeltek egy férfi ellen, akinek hanyagsága miatt 2018-ban amfetaminmérgezésben meghalt élettárásának öt hónapos csecsemője - tudatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc közölte, a férfit gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint visszaesőként elkövetett kábítószer-kereskedelem vétségével vádolják.

A vádirat szerint a férfi élettársa tizenéves kora óta kábítószert fogyasztott, de a nő a droghasználatot harmadik terhessége idejére felfüggesztette. A gyermek két hónapos kora után azonban felhagyott az anyatejes táplálással, és ismét rendszeres kábítószer-fogyasztóvá vált, droggal élettársa látta el.

A pár 2018. január 18-án kora délután egy Szegedhez közeli falu hoteljében szállt meg a kislánnyal együtt, ahová - a férfi által beszerzett - drogot is magukkal vittek. Délután a vádlott és az élettársa a por állagú, amfetamintartalmú kábítószert figyelmetlenségből olyan helyen hagyta, hogy a drog az öt hónapos csecsemő szájába, majd szervezetébe került. Röviddel ezután a kislány elaludt, majd pár óra múlva sírva ébredt, de az ekkor már amfetaminhatás alatt álló vádlott és élettársa visszaaltatta.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

A csecsemő valamivel éjfél előtt halt meg, a kábítószer okozta légzési elégtelenség miatt. Az anya és élettársa csak egy óra körül vette észre, hogy a gyermek nem lélegzik, mentőt hívtak, de a kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.

Az anya ellen tavaly ősszel emeltek vádat gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint kábítószer birtoklásának vétsége miatt, élettársa ekkor szökésben volt, később azonban elfogták - tudatta a csoportvezető ügyész – írta az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.