A HÉV-en megvert édesanya visszaállt a munkába: "Az élet megy tovább"

Forrás: MTI/Máthé Zoltán -
agresszió élet verekedés bántalmazás HÉV
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, január végén, a gödöllői HÉV-en támadták meg a 47 éves családanyát, Piroskát.

A fiatal férfi meg akarta erőszakolni a családanyát, de miután ez nem sikerült neki, brutálisan megverte áldozatát. A rendőrség hajtóvadászatott indított a brutális támadó fiatal ellen, a megvert édesanya pedig visszaállt a munkába.

„A hétfői volt az első munkanapom a támadás óta és most ültem először a HÉV-en is.

Már a múlt héten vissza akartam menni, de az orvosok akkor még nem engedték. A férjem be tudott volna hozni autóval, de visszautasítottam a felajánlását, hiszen nincs bennem félelemérzet. Ugyanabban az időben mentem, kora reggel, de az esetből tanulva ezúttal az első kocsiba ültem. A korai időpont ellenére ott rajtam kívül még hárman is tartózkodtak.

Utazás közben nem volt bennem semmilyen rossz érzés, ezt az egészet már lezártam magamban, az élet megy tovább"

– mondta a Borsnak Piroska, aki reméli, hamarosan bekamerázzák majd a szerelvényeket.

„A letört fogamat múlt pénteken megcsináltattam, az orrom még fáj, de már az is nagyon szépen gyógyul. A varratot pedig már kiszedték a számból" – tette hozzá a családanya.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.