Furcsa dolgokra kényszerítette barátnőjét, és rettegésben tartotta, végül börtönbe került a férfi

Forrás: Shutterstock -
párkapcsolat erőszak börtön
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Daniel Bishopp arra kényszerítette barátnőjét, hogy ne viseljen sminket és csak  férfi ruhákat hordjon. Letartóztatásához egy októberi eset vezetett.

A 24 éves, háromgyerekes férfi hosszú éveken át tartotta rettegésben barátőjét, aki annyira félt tőle, hogy nem merte elhagyni - írja a Metro.

Daniel Bishopp és a barátnője még tizenévesen jöttek össze, de az idilli napok nem tartottak sokáig, hamar elkezdett uralkodni a nő felett. Nem engedte, hogy sminkelje magát, csak férfi ruhákban járhatott, engedélyt kellett kérnie, ha találkozni akart egy barátjával.

Furcsa dolgokra kényszerítette barátnőjét, és rettegésben tartotta Forrás: Shutterstock

Tavaly októberben Bishopp azonban átlépte a törvény határát, amikor nekiesett barátnőjének. Fojtogatta és fejbe is ütötte. Az oka erre a tettre az volt, hogy a nő elfogadott egy állást, amire egyébként a férfi korábban engedélyt adott neki.

Daniel Bishopp 16 hónapos szabadságvesztést kapott, és öt évig meg sem közelíthető barátnőjét. A nő, amióta a férfi börtönben van, sokkal kiegyensúlyozottabb, ahogy a gyerekeik is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.