Kiderült, miért jön lehűlés: ez az oka a farkasordító hidegnek

Forrás: Shutterstock -
hideg ciklon időjárás tél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy szerdán érkező ciklon hoz nagy térséget érintő, jelentős lehűlést - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden az MTI megkeresésére.

Már vasárnapi előrejelzéséből is kiderült, hogy ezen a héten jelentős lehűlés várható Magyarországon.

A hét második felében már napközben is mínuszok, hajnalban pedig néhol mínusz 20 fok körüli értékek lesznek.

Kedden az MTI-nek kifejtették, hogy az Európa északi, északkeleti részei felett már több mint egy hete halmozódik a fagyos, szibériai eredetű levegő, arrafelé a hőmérséklet már az előző napokban sem emelkedett mínusz 15, mínusz 20 Celsius-fok fölé. Közép-Európában pedig ciklonok sorozata okozott csapadékos, de általában enyhe időt, csak átmenetileg tudott hó hullani az eső helyett.

időjárás illusztráció Forrás: Shutterstock

A következő - szerdán érkező - ciklon viszont áramlási rendszerével már nagy mennyiségű fagyos levegőt "ránt be" a Kárpát-medencébe - éppen a kontinens leghidegebb vidékeiről. A fagyos légtömeg a hét végére nemcsak Magyarországot, hanem egész Közép-Európát, sőt a Balkán- és Appenini-félszigetet is elárasztja.

Magyarországra a hideg levegő csütörtökre virradó éjjel érkezik. Ekkorra a ciklon csapadékrendszerének zöme már elhagyja az országot. Elsősorban az északnyugati, majd északkeleti országrészben van esély arra, hogy csütörtökön kialakul néhány centiméteres hótakaró. Péntektől számottevő csapadék már sehol sem várható.


A nagyon erős hajnali fagyok kialakulásához három tényező kell: hótakaró, derült ég és gyenge légmozgás. Ez a három feltétel egyszerre legnagyobb eséllyel az Északi-középhegység völgyeiben teljesülhet, így a mínusz 20 fok körüli reggeli értékekre ezen a vidéken lehet számítani a hétvégén - jelezték.

A fagyos levegő utánpótlása a jövő hét elejére megszűnik észak felől, és nyugodt légköri helyzet épül ki Közép-Európában. Így gyors melegedés nem valószínű. Elsősorban nappalonként viszont - a nem kevés napsütés hatására - fokozatosan emelkedik majd a hőmérséklet.

Arra a kérdésre, hogy várható-e még ezen a télen hasonló mértékű lehűlés, azt írták: sarkvidéki hidegbetörés gyakorlatilag az év bármely szakában bekövetkezhet. Azonban ennyire fagyos levegő érkezésére már egyre kevesebb esély van, hiszen ahogy "tartunk kifelé a télből", a légkör, szerte az északi féltekén - így a fagyos levegő forrásvidékének számító messzi északon is - elkezd melegedni. Ettől azonban még előfordulhat, hogy a tél sokáig tart majd az országban, és a kitavaszodás idén sem fokozatos lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.