Gyilkosság az V. kerületben: a nyílt utcán szúrta le a férfi a járókelőt

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság leszúrta V. kerület
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 26 éves brit-amerikai-magyar állampolgárságú férfi tavaly februárban rántott kést és szúrt mellhason egy francia férfit, aki ennek következtében a helyszínen meghalt.

A Fővárosi Főügyészség a férfi letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta. Véleményük szerint ugyanis továbbra is kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedéssel lehet kizárni a szökés, elrejtőzés, valamint az esetleges újabb szándékos bűncselekmény elkövetésének veszélyét - írja a Bors.

kés gyilkos Forrás: Shutterstock

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája ezzel egyetértett, ezért a férfi letartóztatását kettő hónappal, 2021. április 11-ig meghosszabbította. A gyilkosság indoka egyelőre ismeretlen, mivel tettét minden előzmény nélkül hajtotta végre.

A végzés a védői fellebbezés miatt nem jogerős.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.