Figyelmeztetést adott ki az OMSZ: a szibériai hideg után nem erre számítottunk

havazás ónos eső figyelmeztetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ónos eső veszélye miatt több megyére és a fővárosra is figyelmeztetést adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Azt írták: szerdán hajnalban északnyugat felől újabb csapadékrendszer éri el az országot. A csapadék halmazállapota többnyire eső lesz, azonban a Dunántúl északi, északnyugati határ menti területein, illetve az Északi-középhegységben átmenetileg ónos eső is eshet. Az északkeleti országrészben (Szabolcs, Borsod) a csapadék halmazállapota döntően hó lesz, általában néhány (2-4) centiméternyi, de helyenként 5 centiméter feletti friss hóréteg is kialakulhat. Kiemelték továbbá, hogy délután Észak-Dunántúlon helyenként viharos széllökések is előfordulhatnak.

Az előrejelzés szerint szerda hajnalban a hőmérséklet általában mínusz 5 és 0 fok között alakul, de az átmenetileg derült, szélcsendes, hóval borított tájakon hidegebb is lehet. A nappali maximumok jobbára plusz 4 és 10 fok között lesznek, de északnyugaton egy-két fokkal enyhébb, északkeleten pedig több fokkal hűvösebb idő valószínű.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.